2014. január 5., vasárnap

Cora Carmack: Szakítópróba




Szüzesség.
Bliss Edwards hamarosan végez a főiskolán, de még nem veszítette el. Mivel megelégelte, hogy már csak ő szűz a barátai közül, elhatározza, hogy a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb módon fogja orvosolni a problémát: egy egyéjszakás kalanddal. A dolog azonban nem úgy sül el, ahogy tervezte. Pánikba esik, és faképnél hagy egy elképesztően helyes srácot meztelenül az ágyában, ráadásul olyan indokkal, amit senki sem venne be.
És ha ez még nem lenne elég kínos, amikor megérkezik az utolsó félévének első órájára, döbbenten ismeri fel az új tanárát. Őt hagyta ott nyolc órával korábban meztelenül az ágyban…

Cora Carmack egy huszonegynehány éves író, aki huszonegynehány évesekről ír. Sok mindennel foglalkozott már életében. Volt unalmas munkája (pl. egy hipermarketben), izgalmas munkája (pl. színházban), stresszes állása (pl. tanárként) és álommunkája (pl. az írás). Imádja a színházat, az utazást és bármit, ami megnevetteti. Szereti a szereplőit a lehető legképtelenebb helyzetekbe hozni, és miközben segít rajtuk, megpróbálja őket összeboronálni valakivel. Hiszen a kétbalkezes embereknek is szükségük van szerelemre…



Imádom a tanár-diák típusú könyveket, úgyhogy ezzel már fel is keltette a kíváncsiságomat. Bliss elhatározza, hogy bepasizik és elveszti a szüzességét. Megismerkedik a hihetetlenül vonzó és jóképű + (brit akcentusú) 
pasival, Garrick-el és végül kikötnek az ágyban és meg is történne a dolog, ha a csajszikánk nem parázna be. Ez az egyik kedvenc részem volt, sírtam a nevetéstől, ugyanis Bliss faképnél hagyja a pasit a leghülyébb kifogással ami kipattanhat az ember fejéből, szóval egy nem létező, Hamlet nevű macska miatt lécel le :D Persze később a hiteles sztori miatt kénytelen beruházni egy hús vér macsekra. Na haladjunk tovább, később a suliban kiderül, hogy az új tanár nem mást mint Garrick és mind a ketten nagyokat lesnek, hogy hát hoppácska. Ennek ellenére nem tudtak sokáig ellenállni egymásnak. Ott volt még Bliss barátja Cade, aki engem annyira nem fogott meg, inkább kicsit idegesített. Viszont a folytatásból tudom, hogy most hiába esett pofára, ő is megtalálja a boldogságot :) Bliss számomra nem volt idegesítő, olyan kis szerencsétlen csaj, néha magamat láttam benne :D Persze a vége happy end. :) Jó, néhol túl csöpögés és nyálas a könyv, de néha jó ilyet is olvasni.
Ennek ellenére Cora nagyon jól ír, olvastatja magát a könyv. A borító lehetett volna jobb is szerény véleményem szerint, mert egyáltalán nem passzol a könyvben leírt karakterekhez. 
Így a végér pedig, Team Garrick! ;)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése